A Volvo első igazi tévésztár autója, ami nagyban hozzájárult a márka népszerűségéhez. A Volvo P1800 az 1960-as évek elején lett nagyon népszerű, amikor egy fehér, 1962-es, ST1 rendszámú Volvo P1800-at vezetett Simon Templar, akit Roger Moore a korszak egyik legismertebb színésze alakított Az Angyal című sorozatban.

A televíziós megjelenés mellett egy rekord is tartozik a típushoz. Egy 1966-os Volvo P1800S és tulajdonosa, Irv Gordon a New York állambeli East Patchogue-ból elérte minden idők valószínűleg eddigi legnagyobb futásteljesítményét. Gordon 1966-ban kezdte vezetni az autót, és 1987-ben az autó elérte az egymillió mérföld határt. 1998-ban a Guinness Rekordok Könyvébe az eredeti tulajdonos által nem kereskedelmi forgalomban vezetett legmagasabb igazolt futásteljesítményű járműként került nyilvántartásba, összesen 1,69 millió mérfölddel. 2013 júniusában, amikor az autó valamivel több, mint 2 996 000 mérföldet ért el, a Volvo Cars North America (VCNA) soha nem látott PR-kampányt indított a teljesítmény értékelése érdekében, és 2013 szeptemberében az autó túllépte a 3 millió mérföldet Alaszkában.






Amikor Irv Gordon 2018. november 15-én meghalt, az autó több mint 3,2 millió mérföldet futott. Ez a teljesítmény mindmáig egyedülálló. Az első P1800-as 1961-ben gördült le a gyártósorról. Karosszériájának a formája rendkívül különleges volt. Az orra kicsit hasonlított elődjére a P1900-ra, amely kudarcba fulladt és mindössze csak 68 db-ot értékesítettek belőle, de összességében új volt, friss és meghatározhatatlan. A Volvo korszakalkotó sportautója egy 1800 köbcentiméteres motorral volt szerelve. A benzines B18-as alapváltozatban 100 lóerővel rendelkezett. Jellemzően a strapabíró M40-es kézi váltóval volt ellátva, amit az M41-es követett 1963-ban az overdrive funkcióval, ami gyakorlatilag az 5-ik sebességi fokozatnak felelt meg. Ennek köszönhetően halkabb és takarékosabb lett az autó. A típus végsebessége 193 km/h volt. 1963-tól a gyártást is Svédországban végezték el innentől P1800S lett a típus neve az 1800 köbcentiméteres motort egy 2000-re cserélték, ekkor már 115LE-vel. 1970-ben mutatták be az 1800E-t, ami már a benzinbefecskendezést jelezte. Ez a típus, már a 130 lóerős volt és 9,5 másodperc alatt gyursult 0-ról 100-ra, végsebessége pedig 190 km/h volt és a tárcsafékeknek köszönhetően biztonságosan tudott már fékezni is. 1972-ben mutatták be a P1800ES-t ami a sorozat talán legkülönlegesebb darabja, ami talán a legelső kombi-coupé volt az autóiparban. A kétajtós kombi háttámlái dönthetőek voltak, így a sportos kinézet mellett nagy rakódótérrel is rendelkezett az autó.
A P1800-as sorozat nagy feltűnést keltett a külsejével igazi kuriózumnak számított. A különleges kialakítás melett a Volvo ezzel a típussal tudta bizonyítnai, hogy igazán tartósat és megbízhatót is tud alkotni, amire bizonyíték a máig fentálló világrekord is.