A Volvo Galéria Budapesthez nem csak munkatársak kötődnek 20 éve, hanem nagyon sok olyan ügyfél is van, akik a kezdetektől fogva velünk tartanak. Tóth Imre építész egyike a leghűségesebb partnereinknek, aki évtizedek óta bizalmat szavazott a Galéria csapatának. Imrével beszélgettünk Volvo-s kalandjairól és arról, hogy minek köszönhetjük 20 éve tartó töretlen bizalmát.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Volvo Galéria Budapesttel és miért pont náluk vásárolod meg az autóidat?
A Volvo Galéria Budapest 20 éve működik, de én már 25 éve letettem a voksomat a Volvo mellett, ugyanis akkor vásároltam meg az első Volvo 460-at. Én voltam az az ügyfél, aki már Volvo-val érkezett meg a frissen nyílt Volvo Galéria Budapesthez. Amikor megnyílt a Galéria, egyből kerestem velük a kapcsolatot, és a következő autómat már kicsit kalandos módon, de tőlük vásároltam.

Miért volt kalandos?
Építészként több autószalont is építettem, akkoriban egy másik márka épületét is én terveztem, ezért az ő egyik modelljüket vásároltam meg. Volt egy balesetem, és akkor megfogadtam, hogy a jövőben csak Volvo-val fogok járni. Amint kiderült, hogy szerencsésen végződött a baleset, a családomnak is megmondtam, hogy mostantól csak Volvo-val közlekedünk, mert a legfontosabb a biztonságunk. Azóta nem is ültünk más autóban.
Azóta csak a Volvo Galéria Budapest-nél vásárolsz?
Az ominózus eset óta sok autót vásároltam, először egy S80-at, de mindet a Volvo Galériánál.
Mi a kedvenc Volvo-s történeted?
Az ember mindig a szépre emlékszik, de nekem tényleg csak szép emlékeim vannak a Volvo-val kapcsolatban. Amit mindenkinek elmondok az az, hogy engem Volvo még soha nem hagyott cserben, nem ragadtam ott vele sehol. Egyszer fordult elő, hogy az autó elromlott alattam és nem tudtam vele továbbmenni. Ez egy horvátországi nyaraláson esett meg, de biztosítva volt a szállásom és mire észbe kaptam, már biztosítottak új autót a számomra, amivel hazajöhettem. Így továbbra is igaz maradt az állításom, miszerint soha nem hagyott cserben a Volvo.
Hány Volvo-tok van a családban?
Szükségem lesz egy gyors fejszámolásra… Három fiam van és egyik sem engedi eladni a Volvóimat. Az egyik egy 13 éves S80-as, amit az egyik fiam használ, a feleségem egy XC60-al jár, de van a családban az új generációs Plug-in Hibridekből is kettő: egy XC40-es és egy XC90-es is.
Mit gondolsz mi a Volvo Galéria Budapest sikerének a titka?
Az, hogy nagyon emberközpontú a csapat. Nem tudok úgy bemenni a Volvo Galériába, hogy valaki ne szóljon hozzám egy jó szót. Az a közeg, az a design, amit ott kapok, az egy nagyon magas színvonalú kiszolgálás része. Lényegében azt érzem, hogy hazaértem. Ugyanez az „otthon-érzés” kerít a hatalmába az autóimban ülve is. Ez az anyaghasználat, ez a filozófia, ez az életérzés a hétköznapokban is nagyon közel áll hozzám, mint építészhez.