A Volvo folyamatosan lépést tart a fejlődéssel és igyekszik minél kényelmesebbé és rugalmasabbá tenni az ügyintézést az ügyfelei számára. A Volvo Valet szolgáltatása bár apróságnak tűnhet, mégis hatalmas segítség tud lenni, ha szükség van rá. A szolgáltatás működéséről Szörcsei Zoltán, a Volvo Galéria Budapest márkaszervizének vezetője mesélt nekünk.
Hogyan működik a Volvo Valet szolgáltatás?
Júniusban kezdtük a rendszer tesztelését és július hónapban került bevezetésre. A Volvo Valet lényegében egy mobiltelefonos applikáción keresztül elérhető hozom-viszem szolgáltatás. Az ügyfelek letölthetik a Volvo Valet applikációt a mobiltelefonjukra és ezen keresztül rendelhetik meg a szolgáltatást. Az ügyfélnek nincs más dolga, mint szervizidőpontot egyeztetni hivatalos Volvo márkaszervizével és bejelenteni igényét a hozom-viszem szolgáltatásra. A szerviz az igényelt időpontot visszaigazolja, és ezután az ügyfél már az alkalmazáson keresztül folyamatosan nyomon tudja követni a gépjárművét az indulás pillanatától a visszaérkezés pillanatáig.

Volt konkrét igény erre a lehetőségre?
Régóta dolgozott már rajta a Volvo, de a vírushelyzet tette igazán aktuálissá. A vírus okozta helyzetben ez egy nagyon biztonságos megoldásnak tűnik, de azoknak az ügyfeleknek is nagy segítség, akik a szerviz időtartamára nehezen tudják magukat szabaddá tenni. Amerikában és Norvégiában nagyon pozitívan fogadták a Volvo tulajdonosok ezt az újdonságot, bízunk benne, hogy ez nálunk sem lesz másként.
A használata is pofon egyszerűnek tűnik
Mert az is. Az ügyfélnek nem kell a márkaszervizbe mennie, nem kell telefonálnia, emailt írnia. Ezzel nagyon sok idő spórolható meg. Egyszerűen csak ingyenesen letölti az applikációt, beregisztrálja magát és az autóját, és már igénybe is tudja venni ezt a kényelmi szolgáltatást. Érdemes lenne minden Volvo tulajdonosnak regisztrálnia magát, mert ha váratlanul bekövetkezik egy meghibásodás, akkor néhány kattintással elérhető a segítség.