Augusztusban mutatta be a Volvo Galéria Budapest az első tisztán elektromos hajtású Volvo modellt az XC40-et, amit már nagyon várt a közönség és a szakma is. Azóta volt lehetőségünk tesztelni az autót és Kéri Lászlónak, a Volvo Galéria Budapest senior flottaértékesítőjének, a segítségével össze is szedtük a legfontosabb tudnivalókat és az első tapasztalatokat.
A Volvo XC40 teljesen elektromos változatának az első és egyben legszembetűnőbb változása a hűtőmaszk hiánya. Ez a változtatás annyira markáns, hogy bármikor felismerhető róla az új modell. A típus külső adottságaiban az R-design elemekre épül. Ennek megfelelően a kivitelre jellemző elemek is megtalálhatóak az autókon, fekete az autók teteje, a visszapillantó tükrök tükör háza és mindig fekete a belső tér is. Az üzemanyagtöltő nyílásban találhatjuk az elektromos töltő bemenetét az autó bal oldalán.

A kocsi csomagtere az akkumulátorok ellenére nem lett kisebb, mint a benzines változatoké, ugyanúgy 460 liter kapacitással rendelkezik. A motorháztető alatt a benzinmotor hiánya miatt a tervezők ki tudtak alakítani egy kisebb csomagtároló rekeszt, amiben akár a töltő kábeleket, de egy kisebb sporttáskát is elhelyezhetünk. Az elektromos XC40 elindításához nincs másra szükség, mint a fékre lépni és a váltót D-be helyezni, mivel nincs nyomógomb, se kulcsos indítás az autónál. A Recharge az új modellekhez hasonlóan megkapta azt a fejlett Android alapú szoftvert, aminek köszönhetően lényegesen gyorsabban és látványosabban lehet használni a digitális funkciókat. Az autóról az első megtett néhány ezer kilométer alapján elmondható, hogy a Volvo ismét egy rendkívül magas színvonalú autót alkotott. A típus magában hordozza az elektromos hajtás minden előnyét. Rendkívül csendes és elképesztően erős és dinamikus.

A 420 kilométeres hatótáv nem csak hitegetés, hanem valóban képes rá az autó. A Recharge az árát tekintve is versenyképes, mivel ha a valós előnyöket és a tudását összehasonlítjuk a kategória benzines versenytársaival, akkor rájövünk, hogy egyáltalán nem kell mélyebben a vásárlóknak zsebbe nyúlniuk, hogy megkapják az elektromos autó élményt. Ma már az autógyártók többsége kínál tisztán elektromos hajtású autót. Van olyan típus, amelyik nagy hatótávot kínál a felhasználónak, van olyan, amelyik gyors töltési lehetőséget, van amelyik nagy utasteret, van amelyik kényelmet és biztonságot, de olyan, amelyik mindezeket az előnyöket magában hordozza nagyon kevés van. Az XC40 Recharge viszont ilyen és érdemes minden előnyével együtt kipróbálni. Ehhez nincs más dolguk, mint ellátogatni hozzánk, a Volvo Galéria Budapest bemutatótermébe és kérni kollégáink segítségét.
Fedezze Fel Ön is a vadonatúj tisztán elektromos Volvo XC40-et a Volvo Galéria Budapestnél részletek: