Június 6-a Svédország Nemzeti Ünnepe és egyben a svéd zászló napja a Sveriges nationaldag . Skandináv barátaink számára azért bír történelmi jelentőséggel ez a dátum, mert 1523-ban I. Gusztáv Vasa svéd király ekkor lépett trónra. Gustav király uralkodása alatt sikeresen központosította a svéd államot, a megosztottsággal és szervezetlenséggel jellemzett állapot után. Így méltán tekintenek vissza rá a modern Svédország megalapítójaként. Ez a nap 1916 óta a svéd zászló napja és egyben 1983 óta hivatalos Svéd Nemzeti ünnep.

A svédek úgy gondolták, hogy szükségük van egy napra, amikor a nemzeti értékeiket és függetlenségüket ünneplik, ezért 2004-óta június 6-ot munkaszüneti nappá nyilvánították. Bár rövid múltra tekint vissza a nemzeti ünnep hagyománya, a jelentőségét mutatja az, hogy a királyi család is fontos szerepet vállal benne.

Minden évben a stockholmi Skanzenben tartott, nemzeti lobogó napi hagyományokat őrző, nagyszabású ceremónián részt vesz XIV. Károly Gusztáv király és Szilvia királyné is. A program nemzeti viseletbe öltözött gyerekekkel, színes virágcsokrokkal, népzenével, énekléssel, zászló ceremóniával van egybekötve. Stockholmban, a Skeppsholmen és a Kastellholmen szigeteket a várossal összekötő hídról, minden évben ilyenkor 50 ezer léggömböt eresztenek fel az égbe a függetlenség és a svéd zászló napjának tiszteletére.

A svéd nemzeti lobogó keletkezésének pontos időpontja nem ismert, de arról már a 16-ik században születtek írásos emlékek, hogy a skandináv ország uralkodói használták a színeket birodalmuk jelképeként. Svédországban június 6-a mára már nem egy átlagos ünnep, hanem a svédek függetlenségének a jelképe.

Borítókép: Ola Ericson/imagebank.sweden.se