Volvo Galéria Magazin

Színekbe borult a Volvo Galéria Budapest

Ahogy ügyfeleink már megszokhatták, hónapról-hónapra megújuló művészeti kiállítással várjuk a hozzánk látogatókat. Jelenleg sincs ez másképp. Ezúttal egy visszatérő művész, Nagy Fruzsina színes alkotásaival lett sokkal színesebb a Volvo Galéria bemutatóterme. De hogy mit érdemes tudni a képekről és a művészről arról magát az alkotót kérdeztük.

Mikor kerültél először kapcsolatba a művészettel?

Nagyon fiatalon elkezdtem már alkotni. Először portrékat készítettem, amiket grafittal és faszénnel rajzoltam meg. Érdekeltek a művészetek és nagyon szép képeket láttam, így eldöntöttem, hogy én is szeretnék hasonlóakat alkotni. Valójában soha nem tanultam a festészetet senkitől, minden tudást teljesen saját magam sajátítottam el a szakirodalom alapján, illetve a saját intuícióm alapján.

Milyen kiállításaid voltak korábban?

Legelőször a Jancsó Art Gallery-nek egy pályázatán vettem részt, ahol egy festményemet beválogatták a kiállítandó festmények közé. Később volt lehetőségem itt a Volvo Galériában kiállítani, tavaly az Újbuda Galériában volt egy tárlatom és nemrégiben a Bonbonier kávézóban lehetett megtekinteni a régebbi képeimet. Ide a Volvo Galériába egy teljesen új kiállítást hoztam most, amit korábban még nem láthatott a nagyközönség.

A korábbi Volvo Galériás kiállításhoz képest, mi most a különbség?

A mostani kiállításra már egy konkrét koncepcióval készültek a képeim. Volt egy konkrét elképzelés egy sorozatra, hogy milyen stílusú képekből akarok egy kiállításra elegendőt létrehozni és ez érződik is az összhangon. A korábbi kiállítás is tükrözte a saját stílusomat, de az nagyon sokféle irányt képviselt.

Mire fókuszál a mostani kiállítás?

Olajfestmények lettek kiállítva kisebb és nagyobb méretben, melyeket festő késsel készítettem. Engem elsősorban a hangulatok ragadnak meg. Bármerre járok, érzéseket próbálok befogadni és azokat a vászonra vetni. A mostani kiállítás tökéletesen illeszkedik a Volvo Galéria kiállító teréhez, mivel a svéd modern stílus és a képeim közel állnak hozzám. Azt hogy a Volvo Galériában van lehetőség művészeti kiállításokat tartani egy nagyszerű lehetőségnek gondolom, mert az emberekre úgy van hatással a művészet, hogy nem is számítanak arra, hogy találkoznak vele azon az adott napon. A festmények, alkotások látványa mindig egy lélekemelő dolog és hozzájárul egy ember napjának a jobbá tételéhez.

Kövess Minket

Kövess minket közösségi média felületeinken!