Volvo Galéria Magazin

Svédek téli ételkülönlegességei

A skandinávok igazi specialistái annak, hogy olyan ételeket készítsenek, amik átmelegítik a testet és a lelket a hideg időszakokban. Ez megmutatkozik az alapanyag használatban is, de nézzünk pár konkrét példát, hogy miben más a svéd konyha, mint egy közép-európai. 

Sültkrumpli helyett például a svédek az úgynevezett Hasselback burgonyát részesítik előnyben. Ez a fajta krumpli is sülve készül, de a készítése során végig vékonyan bevágva szeletelik, vajba öntik, megsütik és a tetejére parmezánt is pirítanak. A krumpli így kívül ropogós lesz, de belül a vajtól puha lágy és fantasztikusan finom. 

Tina Stafrén/imagebank.sweden.se

A burgonya felhasználásának egy másik módját is előszeretettel alkalmazzák, ennek a neve a Pyttipanna. Ez az étel egy tipikusan gyors életmentő étel, amikor maradt egy kis főtt krumpli azt hagymával, baconnel, vagy kolbásszal, de akár sonkával is összeforgatva megsütik serpenyőben. A végén tükörtojással és pácolt céklával kerül a svéd asztalokra. 

A krumplis ételek sora nem ér véget, hiszen nagy kedvenc az úgynevezett Biff Rydberg, amelyet Stockholm első szállodájában a Hotel Rydbergben találtak ki. Ez az étel leginkább a magyar brassói aprópecsenyére hasonlít, csak a svédek nem igazán használnak pirospaprikát. Bélszínt kockára vágnak és a krumplit is apró kockákra aprítják, ezt keverik össze pirított hagymával. A tetejére nyers tojássárgáját tesznek amikor még forró az étel, ettől lágy és krémes lesz az étel. Szószként hozzá mustárkrémet vagy friss tormát kínálnak. 

Tina Stafrén/imagebank.sweden.se

A svédek egyik tradicionális téli átmelegítő levese nem más, mint az Arstoppa, a sárgaborsó leves, amelyet már a középkorban is készítettek. A hagyomány szerint úgy, ahogy nálunk a gulyáslevest palacsintával, a svédek ezt a levest készítették palacsinta mellé. Sózott sertéshasat és szárított sárga hasított borsót, ehhez készül alaplé és fűszerekkel ízesítik, de a végeredmény egy vastag és lisztes meleg leves, ami segít átvészelni a hideg telet. 

A Prinskov nem más, mint apróra készített borjú és sertéskolbász, amit szerecsendióval, gyömbérrel és fehérborssal fűszereznek. Ez az étel tipikus eleme a svédek ünnepi asztalának, de a hideg idő alatt végig kapható a skandináv üzletek polcain. A svédek serpenyőben vajban kisütik a kis kolbászokat és friss fűszeres mustárral fogyasztják. 

Hans-Olof Utsi/imagebank.sweden.se

A listáról kihagyhatatlan a svédek legendás húsgolyója, mert aki nem is ismeri északi barátaink gasztronómiáját, még az is találkozott ezekkel a finom falatokkal. Rengeteg féle recept létezik az elkészítésére, de az mindegyikben közös, hogy szükség van többféle darált húsra, fűszerekre, zsemlemorzsára, hagymára és tejszínre. A bekeverést után kicsit állni hagyjuk, majd kisütjük. A köretek és a tálalás tekintetében a határ tényleg a csillagos ég. Vannak, akik a jól ismert édes lekvárokkal fogyasztják, de akadnak, akik olaszosan spagettivel és paradicsomosan. A svéd húsgolyó pont azért remek választás, mert mindenki az ízlésének megfelelően tudja alakítani. 

Daniel Herzell/Folio/imagebank.sweden.se

A svédek egyik különleges sós desszertje a szendvicstorta, vagyis a Smörgastarta. Ha bemegyünk egy svéd élelmiszerboltba biztosan találunk a hűtőpultban ebből a finomságból. Ezt az ételt lényegében kenyérszeletekből készítik, amik közé húsos és szószos rétegeket tesznek. Házilag gyakran készítik vendégváró ételként. 

Kövess Minket

Kövess minket közösségi média felületeinken!

Süti (Cookie) beállítások

A weboldalunkon sütiket (Cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Feltétlenül szükséges sütik

Ezek a cookie-k feltétlenül szükségesek az oldal működéséhez és fő funkcióihoz, ezért nem ajánlatos kikapcsolni.

Ha kikapcsolja nem tudjuk elmenteni hozzájárulását sem, így ha újból meglátogatja oldalunkat, újból kérni fogjuk hozzájárulását a sütik használatához.

Harmadik fél sütik

Az alábbi lista tartalmazza az oldalunk által használt szolgáltatásokat, melyek sütiket helyeznek el.