Volvo Galéria Magazin

Összefogtak a Volvo Galéria női dolgozói egy jó ügy érdekében

Nem újdonság, hogy a Volvo Galéria Budapest munkatársai kiállnak valamilyen jótékonysági kezdeményezés mellett, így történt ez most is, amikor az autószalon női tagjai összefogtak és kérdés nélkül csatlakoztak a ,,nemluxustáska” kezdeményezéshez. A program részleteiről Dankovics Beával a Volvo Galéria Budapest marketing vezetőjével beszélgettünk.

Miért csatlakoztatok a ,,nemluxustáska” kezdeményezéshez?

Nemrég ajánlották figyelmembe a programot és már az első pillanattól kezdve nem volt kérdés, hogy nekünk ebben részt kell vennünk. Az elmúlt években már többször vettünk részt hasonló kampányokban, ilyen volt a mellrák elleni kampány, ahol egy rózsaszín XC40-est alakítottunk át, illetve együtt sétáltunk a mellrák elleni sétán, de a férfi kollégák is csatlakoztak már a Movember kampányhoz, ami a prosztatarák elleni szűrések fontosságára hívja fel a figyelmet, legutóbb pedig a Down Szindrómás gyerekek mellett kampányoltunk.

Miről szól a nemluxustáska projekt?

Ez egy éves szinten folyamatosan szervezett kampány, melynek keretében arra buzdítják a segíteni vágyókat, hogy a már nem használt, de jó állapotban lévő női táskájukat töltsék tele rászoruló nők számára nélkülözhetetlen higiéniás termékekkel. Ezek lehetnek a legegyszerűbb dolgok: szappan, tusfürdő, testápoló, dezodor, maszk, kézfertőtlenítő, fogkefe, fogkrém, stb.

Könnyű volt rávenni a női kollégákat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy remek csapattal dolgozhatok itt a Volvo Galéria Budapestnél, nem csak jó szakemberekkel, de jó emberekkel is, akik minden ilyen ötlet mellé azonnal és tiszta szívvel oda tudnak állni és ez most sem volt másképp. Szinte az első kérdésre mindenki önként jelentkezett, hogy szeretne hozzájárulni.

Mennyire van szerinted a köztudatban, hogy van az országban egy réteg, akinek ilyen alapvető igények kielégítésében is segítségre van szüksége?

Szerintem alapvetően az emberek tisztában vannak ezzel, csak nem tudják, hogyan segítsenek, még akkor sem, ha alapvetően a jó szándék meglenne hozzá. A nemluxustáska adományozás azért is szerencsés, mert közvetlen az érintettekhez juttatják el a felajánlásokat, ellentétben a pénzügyi adományokkal, ahol sokszor megvan a kétség, hogy vajon eljut-e oda, ahová szánták. Itt ebben az esetben biztos, hogy rászoruló kapja meg és, hogy olyan termékeket kap, amire valóban szüksége van. 

Kövess Minket

Kövess minket közösségi média felületeinken!

Süti (Cookie) beállítások

A weboldalunkon sütiket (Cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Feltétlenül szükséges sütik

Ezek a cookie-k feltétlenül szükségesek az oldal működéséhez és fő funkcióihoz, ezért nem ajánlatos kikapcsolni.

Ha kikapcsolja nem tudjuk elmenteni hozzájárulását sem, így ha újból meglátogatja oldalunkat, újból kérni fogjuk hozzájárulását a sütik használatához.

Harmadik fél sütik

Az alábbi lista tartalmazza az oldalunk által használt szolgáltatásokat, melyek sütiket helyeznek el.