Volvo Galéria Magazin

Karácsonyi adománygyűjtés a Volvo Galéria Budapestnél

Mit érdemes tudni a Károlyi István Gyermekközpontról?

Az intézményt 1957-ben alapították és akkor, amikor épült kifejezetten azért hozták létre, hogy az 56-os forradalom miatt árván maradt gyerekeket legyen ahol elhelyezni. Akkoriban a klasszikus gyermekotthoni ellátást működött itt, egészen a bölcsödétől a középiskolai érettségi elvégzéséig mindenre volt lehetőség még egyes szakmákat is el tudtak sajátítani a bentlakók. A csúcs időkben itt közel 1000 gyerek élt egyszerre város jelleggel működött, saját kórháza is volt a gyerekotthonnak, de ez mára megváltozott a 90-es éveket követően. Jelenleg 4 szakmai egység működik nálunk. Van a kísérő nélküli kiskorúak otthona, őket szokták emigráns gyerekeknek nevezni mivel a határon vagy a repülőtéren gyermekvédő szervezetek segítségével mentett gyerekek kerülnek be hozzánk. Van a különleges gyermekotthon, ahol a fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozunk és ők, akár egészen kicsiként kerülnek be hozzánk, van, hogy másfél évesen és, akár 24 éves korukig velünk maradnak. Van a központi speciális gyermekotthon, ahová a különböző pszichés problémával küzdő gyerekek kerülnek, akik sok esetben, már összetűzésbe kerültek a törvénnyel is, illetve droghasználat is felmerült az esetükben. Illetve van az utógondozás, aminek köszönhetően azok a 18. életévüket betöltött gondozás alatt álló gyerekeket segítjük és támogatjuk, akik még folytatják a tanulmányaikat. 

Mik a legnehezebb feladatok, amikkel találkoznak a mindennapokban?

Minden korcsoportnak és minden területnek megvan a maga nehézsége. Hála Istennek olyan kollégákkal vagyunk körbe véve, akik rendkívül lelkiismeretesek és szívvel lélekkel csinálják és nyílván a mink nem egy olyan szakma, amit a fizetésért csinál az ember, hiszen itt nem menedzseri fizetéseket visznek haza a munkatársak, de az a hozzáállás példaértékű, amit tanúsítanak. A valódi nehézségeink azok, amiket a gyerekek hoznak magukkal az előéletükből, hiszen egy olyan gyerek, aki speciális igényű és akár már 7 helyen élt, sok időt töltött az utcán és most 1 vagy 2 évünk van arra, hogy segítsünk őt olyan irányba terelni, hogy alkalmas legye az önálló felnőtt életre az nagyon nehéz. 

Miben találnak sikerélményt az itt végzett munka során?

Minden olyan pillanat sikernek számít, amikor egy gyerek mosolyog. Amikor egy gyerek odajön, és azt mondja, hogy jól érzi magát és köszöni a gondoskodást és az odafigyelést azért megéri ezt csinálni. 

Milyen korosztályú gyerekek számára várják a felajánlásokat és miknek örülnének?

Most 68 gyerek van nálunk gondozásban, de adott esetben ez a szám felmehet 100-ra is akár. Az átlag életkor 13 és 16 év közé tehető, de van ebben 2 éves gyerekünk is és vannak nagykorúink is. Ajándékok tekintetében mi mindennek örülünk, de a leghasznosabbak a sporteszközök az itteni gyerekek számára, mint a kerékpár, a labdák, illetve olyan informatikai eszközök, amikre az intézménynek nincsen kerete, mint egy tablet vagy egy laptop például.

Kövess Minket

Kövess minket közösségi média felületeinken!

Süti (Cookie) beállítások

A weboldalunkon sütiket (Cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Feltétlenül szükséges sütik

Ezek a cookie-k feltétlenül szükségesek az oldal működéséhez és fő funkcióihoz, ezért nem ajánlatos kikapcsolni.

Ha kikapcsolja nem tudjuk elmenteni hozzájárulását sem, így ha újból meglátogatja oldalunkat, újból kérni fogjuk hozzájárulását a sütik használatához.

Harmadik fél sütik

Az alábbi lista tartalmazza az oldalunk által használt szolgáltatásokat, melyek sütiket helyeznek el.