A Volvo Cars mesterséges intelligencia (MI) által létrehozott, valósághű virtuális világok segítségével teszi hatékonyabbá biztonsági szoftvereinek (például az ADAS vezetőtámogató funkcióknak) a fejlesztését, hogy ezáltal még biztonságosabbá tegye autóit.
Az új autóinkba beépített, fejlett szenzorok által rögzített, vezetési eseményekre vonatkozó információikat – pl. vészfékezés, éles elkormányzás, kézi beavatkozás – mostantól képesek vagyunk szintetizálni. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy vadonatúj módokon vizsgáljuk meg, rekonstruáljuk és elemezzük ezeket, és ezáltal pontosabb képet kapjunk arról, hogy hogyan lehet elkerülni az ilyen eseményeket.
Mindez egy fejlett számítási eljárásnak köszönhető: ez az un. Gaussian splatting, amely a valóságot ábrázoló képek alapján rendkívül nagy mennyiségben képes megjeleníteni valósághű, nagy pontosságú térbeli (3D) jeleneteket és személyeket. Ez a virtuális környezet azután manipulálható: növelhetjük vagy csökkenthetjük a szituációban részt vevő közlekedők számát, módosíthatjuk a forgalom viselkedését, vagy az úton elhelyezkedő akadályok jellemzőit, és ezáltal eltérő végkifejleteket idézhetünk elő.
Ez a technika lehetővé teszi számunkra, hogy biztonsági szoftverünket a legváltozatosabb forgalmi helyzetekkel ismertessük meg, méghozzá olyan sebességgel és léptékben, amire korábban nem volt lehetőség. Immár olyan szoftvert tudunk fejleszteni, ami összetett, ritkán előforduló, mégis potenciálisan veszélyes „határesetekben” is hatékonyan működik, ráadásul a korábbi hónapok helyett mindössze napokra van szükség ahhoz, hogy a szoftvert felkészítsük ezekre a szituációkra.

„Már most is több milliónyi olyan adatponttal rendelkezünk, amelyek soha meg nem történt eseményeket írnak le, és ezeket szoftverünk fejlesztésére használjuk.” – mondta Alwin Bakkenes, a Volvo Cars globális szoftverfejlesztő tevékenységeinek vezetője. „A Gaussian splatting lehetővé teszi, hogy kiválasszunk egy ritkán előforduló határeseti eseményt, és létrehozzuk annak több ezer lehetséges variációját, amelyek alapján taníthatjuk és validálhatjuk a modelleinket. Ez az eljárás potenciálisan olyan léptékű lehetőségeket nyithat meg a fejlesztők előtt, amelyről korábban álmodni sem lehetett, illetve lehetővé teheti, hogy még azelőtt felkészítsük az ilyen határesetekre a szoftvert, hogy az esemény ténylegesen bekövetkezne.”
A kirakós egy darabkája
A Volvo Cars a valós tesztelések mellett virtuális környezeteket is felhasznál szoftvereinek tanítására, fejlesztésére és validálására, mint biztonságos, méretezhető és költséghatékony módszert. A virtuális környezeteket házon belül fejlesztik, a Volvo Cars által alapított, mesterséges intelligenciával és szoftver-fejlesztéssel foglalkozó Zenseact bevonásával.
A projekt annak a vezető svéd egyetemek számára létrehozott doktori programnak képezi a részét, amelyben azt vizsgálják, hogy a neurális rendering technikák beépíthetők-e a jövőbeli biztonsági kezdeményezésekbe. A tanulmányt a Wallenberg M.I., autonóm rendszerek és szoftver program (WASP) finanszírozza.
A biztonság adatokon alapuló tökéletesítése
A Volvo Cars régóta használ adatokat és fejlett technológiákat a járműbiztonság tökéletesítésére. A Volvo Cars biztonsági kutatócsoportja által összegyűjtött adatok kulcsfontosságú szerepet játszottak a világ jó néhány meghatározó jelentőségű biztonsági szolgáltatásának a kifejlesztésében és tesztelésében.
A Volvo Cars az 1970-es években kezdte felhasználni a rendelkezésre álló adatokat a biztonság tökéletesítésére. A biztonsági kutatócsoport tagjai akkoriban személyesen szálltak ki a balesetek helyszínére, ahol mérőszalagokkal felfegyverkezve vizsgálták a féknyomokat és az ütközés jellegére utaló egyéb indikátorokat. A balesetekből összegyűjtött információk és ismeretek számos életmentő innovációhoz adtak ihletet – ilyen az ostorcsapás nyaksérülést megakadályozó WHIPS (Whiplash Injury Protection System) rendszer, vagy az oldalirányú ütközések ellen védelmet nyújtó SIPS (Side Impact Protection System) rendszer. Az új, fejlett technológia most lehetővé teszi, hogy még tájékozottabban gyűjtsünk adatokat, és azokat felhasználva megelőzhessük a kockázatos helyzeteket.

Az NVIDIA technológia integrálása
A Volvo Cars annak köszönhetően élvezheti az olyan technológiák előnyeit, mint a Gaussian splatting, hogy a közelmúltban kibővítette együttműködését az NVIDIA-val. Az NVIDIA nagy sebességű számítógépet alkalmazó, új generációs, tisztán elektromos járműveink különböző szenzorai által összegyűjtött adatok hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy minden eddiginél alaposabban és pontosabban megérthessük, milyen folyamatok mennek végbe a járművekben és azok környezetében. Ezeket az adatokat az NVIDIA DGX rendszerekre épülő, mesterséges intelligenciát alkalmazó szuperszámítógépes platform kontextualizálja, lehetővé téve új következtetések levonását, és jövőbeli biztonsági modellek tanítását. A megoldás hatékonyabbá teszi és felgyorsítja a mesterséges intelligencia fejlesztését. A szuperszámítógépes platform, amely a közelmúltban valósult meg a Volvo Cars és a Zenseact közös beruházása nyomán, az egyik legnagyobb adatközpont a skandináv térségben.
További részletekre kíváncsi?
A Gaussian splatting technikáról és a generatív M.I platformokról is szó volt azon az előadáson, amelyet a Volvo Cars tartott az NVIDIA GTC konferencián. A prezentáció elérhető élő formában vagy igény szerint ezen a linken keresztül.
A Volvo Cars 2024-ben
A 2024. pénzügyi évben a Volvo Car Group üzemi eredménye rekordmagas 27 milliárd svéd korona (SEK) volt. Az időszak összesített árbevétele minden eddigit meghaladó 400,2 milliárd svéd koronát tett ki, miközben a vállalat világszinten rekord mennyiségű, 763 389 gépkocsit értékesített.
A Volvo Car Group: céginformációk
A Volvo Cars vállalatot 1927-ben alapították. Ma az egyik legismertebb és legelismertebb autómárka a világon, amely a világ több mint 100 országában szolgálja ki ügyfeleit. A Volvo Cars vállalatot „VOLCAR B” azonosító alatt jegyzik a Nasdaq Stockholm értéktőzsdén.
„Egy életre szóló célkitűzésünk, hogy megteremtsük az emberek számára a személyes, fenntartható és biztonságos közlekedés szabadságát.” Ez a szándék tükröződik a Volvo Cars azon célkitűzésében, hogy kizárólag elektromos járműveket gyártson és forgalmazzon, valamint azon vállalásában, hogy szénlábnyomát folyamatosan csökkentve 2040-re elérje az üvegházhatást súlyosbító emissziók nettó zéró kibocsátását.
2024 decemberében a Volvo Cars mintegy 42 600 alkalmazottat foglalkoztatott teljes munkaidőben. A Volvo Cars székhelye a svédországi Göteborgban található; a termékfejlesztés, a marketing és az adminisztratív funkciók döntően ugyanitt működnek. A Volvo Cars autógyártó üzemei Göteborgban (Svédország), Gentben (Belgium), Dél-Karolinában (USA), valamint Csengtuban, Tacsingban és Taizhouban (Kína) működnek. A vállalat emellett kutatás-fejlesztési és formatervezési központokat működtet Göteborgban és Sanghajban (Kína).
További információk:
Volvo Cars sajtókapcsolatok
+46 31-59 65 25
media@volvocars.com
Volvo Cars befektetői kapcsolatok
+46 31-793 94 00
investors@volvocars.com