A Volvo Galéria Budapest autószalonja nem csak a nevében egy galéria. A valóságban is mindent elkövet az autószalon vezetősége, hogy akik belépnek az épületbe olyan enteriőr fogadja őket, ami hűen tükrözi a svéd luxus márka letisztult eleganciáját és kifinomult ízlés világát. November óta egy új kiállítás is nyílt a Volvo Galéria Budapestnél, a közösségi média népszerű urbán fotósainak alkotásaiból, melynek középpontjában mi más is állhatna, mint a Volvo. Elsőként Mosoni Péter urbán fotóst kérdeztem arról, milyen élményekkel lett gazdagabb a különböző típusú Volvo-k volánja mögött.
Milyen Volvo-kat fotózhattál az elmúlt évben?
Szerencsére nagyon belehúztunk a Volvo Galéria Budapesttel közösen és nagyon sok modellt kipróbálhattam. A teljesség igénye nélkül kipróbáltam az S90-et, egy T8-as motorral szerelt V60-at, fotóztam egy XC90-t is és egy V90CC-t is, ami halkan jegyzem meg az egyik kedvencem volt.
Fényképészként a Volvo új generációs autói mennyire változtak meg, menyire hoztak újat?
Az a design, nyelvezet, az a külső, amit az elmúlt években a Volvo képvisel, az mindenképpen hozzá tudott tenni, ahhoz, hogy a Volvókra már nem csak úgy tekintettünk, mint az autó, ami biztonságos. Manapság, ha meglátunk egyet a svéd luxusautók közül, akkor mindegyik erőt és lendületességet sugároz magából. Miközben fotóztam az autókat végig az járt a fejemben, hogy mind tekintélyt sugároznak és erőt mutatnak. Az autók ettől függetlenül továbbra is letisztultak és elegánsak maradtak, egy olyan designt követnek, ami egy fotós számára hálás, mivel könnyebb őket fotózni. Nagyon szeretem a Volvónak azon autóit, amik kombik vagy SUV-ok, mert ha a hátsó traktust nézzük, nagyon érdekesek a formavilágok, egyedi dőlésszögeket terveztek nekik. A lámpák is a legtöbb modellnél olyan részletei az autóknak, amiket érdemes külön fényképezni.

Te kifejezetten autók fényképezésével foglalkozol, hogyan választottad magadnak ezt a szakterületet?
A fotózás már nagyon régen érdekelt, az autókhoz való vonzódásom pedig még ennél is régebbre nyúlik vissza. Az ember hamar rájön arra, hogy mi az, amiben ügyesebb. A természet fotók és a portrék nem állnak annyira közel hozzám. Észrevettem azt, hogy amikor embereket fotózok vagy rendezvényeken kellett fényképeznem, akkor más fotósokhoz képest nem annyira bántam jól az emberekkel, nehezebben ment az irányítás. Az autókkal, sokkal könnyebb ilyen szempontból, emellett vonzott az is, hogy így mindig valami újat próbálhatok ki és ennek köszönhetően olyan autókba ülhetek, amikbe másképp nem biztos, hogy lenne lehetőségem.
Van személyes kedvenced a kipróbált Volvo-k közül?
Az XC90-es az nagyon tetszett. Már a legelső XC90 is hatalmas sikernek örvendett és már az is nagyon tetszett, amikor megláttam az utcán megfordultam utána. Sajnos azt nem volt lehetőségem akkor kipróbálni, de a Volvo Galéria Budapestnek köszönhetően a legújabb típust használtam egy darabig.
A közös utazások megerősítettek abban, hogy az XC90-es egy olyan autó, ami biztonságot, erőt sugároz és az ember úgy ül benne, hogyha bármi történik is azt érzed, hogy ebből az autóból biztos, hogy te és a családod is épségben fogtok kiszállni. Legközelebb, ha minden igaz egy XC60-at fogok kipróbálni és fotózni. Nagyon szerettem volna lefényképezni egy olyan Volvo-t, ami az úgynevezett R-Design csomaggal rendelkezik, mert számomra külön érdekes az, hogy a Volvo, amely alapvetően nem a sportosságáról híres, egy olyan külsőt kap, ami egy kicsit agresszívabb és még inkább azt sugallja, hogy az autó nem csupán biztonságos, hanem még gyors is.

Milyen érzés viszont látni a képeid a Volvo Galéria Budapest bemutatótermében?
Mivel az én képeim elsősorban online felületekre készülnek, ritkán lehet őket kinyomtatva, normál kép formájában látni, ezért ez nagyon különleges élmény. Amikor elkezdtem autókat fotózni csak egy hobbinak indult, de fantasztikus élmény látni kiállítva a képeket, mert ez mutatja azt, hogy az elvégzett munkának van értelme és megbecsülik.